Alig maradt valami a kamionnal ütköző autóból - fotók
Elhunyt annak az autónak a sofőrje, amelyik egy kamionnal ütközött a 83-as úton csütörtök délután.
Elhunyt annak az autónak a sofőrje, amelyik egy kamionnal ütközött a 83-as úton csütörtök délután.
A temetkezési vállalat három autója már megérkezett a helyszínre – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Előreláthatólag pénteken hozhatják haza a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az M1 aktuális csatorna esti híradójában.
Az olasz rendőrség bejelentette hétfőn, hogy befejeződött a január 20-i buszbaleset összes halálos áldozatának azonosítása a DNS-ük alapján.
A múlt pénteki veronai buszbalesetet követő nyomozásról kapott információk alapján mindeddig semmi olyan nyomot nem találtak a hatóságok, amely műszaki meghibásodásra utalna – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az ATV-nek nyilatkozott a tizenhat halálos áldozatot követelt veronai busztragédia két túlélőjének édesapja. Tóth Zoltán egyebek mellett arról is beszélt, hogy a magyar külügy tőlük tudta meg, mi történt az A4-es autópályán.
A közlekedési balesetben elhunytak emlékművénél gyűltek össze a gyászolók.
16-an bennégtek abban a buszban, amely éjjel szendvedett balesetet és égett ki Olaszországban, Verona mellett - közölte az olasz rendőrség. A buszban a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai utaztak. Két utas jelenleg is életveszélyes állapotban van. A hozzátartozók ezen a konzuli számon kaphatnak információkat: 0039/339-62-19-517.
Egy soroksári utcán gázolt valaki halálra egy embert a múlt héten. A sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Utcát neveznek el Nizzában a 2014 októberében halálos balesetet szenvedett Jules Bianchiról.
Két férfi vesztette életét szerda este az Akasztó és Dunatetétlen közötti úton, miután személyautójuk egy kamionnal ütközött. Az Opel Astra nem tudni, miért, az út közepére sodródva állt meg, úgy ment beléjük a kamion. A 46 éves férfi és 38 éves utasa a helyszínen meghalt.
Siófoknál, a 100-as kilométernél összeütközött két autó vasárnap kora délután.
Eddig tisztázatlan körülmények között hajtott egymásnak két autó az osztrák-magyar határtól nem messze, a 84-es úton. Az egyik autó utasa kórházba szállítás közben vesztette életét.
Törölték a rali-vb monte-carlói nyitóállomásának első gyorsasági szakaszát, miután az új-zélandi Hayden Paddon balesetet szenvedett, s egy néző halálát okozta.
Meghalt a IX. kerületi Határ úti felüljárónál péntek hajnalban történt baleset egyik sérültje. A rendőrség és a katasztrófavédelem korábban több súlyos sérültről adott tájékoztatást.
Teherautók ütköztek az éjjel Ceglédnél. A rendőrök teljes útzár mellett helyszíneltek, a korlátozást reggel 5 óra előtt feloldották.
A pályán halálos baleset történt, az útzárat öt után oldották fel.